Ha egy szót megengedsz nekem,
Elmesélem kis történetem.
Elmesélem mi jó nekem,
S hogy mért légy velem!

Pici könyvem kinyitom,
A ceruzámmal leírom,
Leírom hogy mért szeretlek,
Leírom hogy mért kedvellek.

Szeretem a két szép szemed,
Szeretem a két erős kezed,
Szeretem a derűs kedved,
Szeretem a morcos fejed…

Ha haragszol rám nem érdekel,
Mert a szerelemben mindent állni kell.
Állni kell mint erős szikla,
Melyet a vihar sem dönt romba!
Az én szívem már romba dőlt,
De amikor te megjöttél, nyomban összenőtt.
A vihar helyet nap sütés maradt,
Az életem tovább haladt.
Megváltozott ég és föld,
Jobb volt mint az előtt.

De aztán minden romba dőlt,
Kopár lett a föld.
A vihar újra megjelent,
S össze törte szívemet.
Nem maradt semmim,
Csak az a jó, ami a vihar előtt volt.

Aztán újra jöttél,
s megbocsájtást nyertél.
A szívem újra rendbe jött,
S jobb volt mint az előtt.
Tőled szárnyakat kaptam,
És ott jártam ahol senki…
Akaratlanul a függődé váltam,
De hidd el nem akartam!
Nélküled kopár az életem,
S a halált keresem.
Ha elhagysz, én meghalok érted,
Hát szeress mert meghalni félek!
Ha kell én az életem adom érted,
A pokolba is elmegyek, csak kérjed!
Kérd a szívem, s a kezedbe adom,
Mert az életemmel csak neked tartozom.

Cimkék: Szerelem

Oszd meg!

2010 április 1 10:32 de. | Kategória: Anonymus, Szerelem. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 csatornán. Szólj hozzá! | Trackback